Események
Nincs aktuális esemény.
Jelentős forgalmi változás az egyetemi járműközlekedésben PDF Nyomtatás E-mail

Tisztelt Kollégák, Tisztelt Hallgatók!

A Jedlik Ányos híd beruházásához kapcsolódó úthálózati fejlesztések részeként megkezdődik a Hédervári út még építés alatt álló szakaszának végleges kialakítása. A munkálatok idejére 2010. november 3-án a Hédervári út egyetem mellett elhaladó szakasza (a Kálóczy tér és Szövetség utca közötti, két körforgalom közé eső rész) teljes szélességében lezárásra került. Az építkezés és ezzel kapcsolatban a teljes útpályás lezárás várhatóan november 24-ig tart majd.

A Széchenyi István Egyetem főbejárata, illetve a déli parkolólemez 2010. november 3-24. között KIZÁRÓLAG a Városi-Egyetemi Csarnok irányából, a kollégiumi épületek mögötti úton közelíthető meg gépjárművel. A távozás ugyanezen az útvonalon, valamint a Kálóczy tér felé történhet.

A forgalmi rend megváltozására az érintett útszakaszokon elhelyezett tájékoztató táblák hívják fel a figyelmet.

Az utak és a parkolóterületek használatánál továbbra is fokozott figyelmet kérünk, a közúti szabályokat és forgalmi rendet szíveskedjenek betartani!

Javasoljuk, hogy gyalogosan a Belváros felől a Kálóczy téren át az új épülő körforgalomi csomópont mellett kialakított gyalog úton megközelítsék meg az egyetemi kampusz járdáit.

Kérjük, a nem kijelölt területeken (nem burkolt és füves területeken, valamint a táblával tiltott útpályán) mellőzzék a parkolást!

Köszönjük a fejlesztések minden fázisára kiterjedő eddigi türelmüket, s kérjük további együttműködésüket! A beruházás jelentősebb mozzanatairól továbbra is folyamatos tájékoztatást adunk.

Amennyiben bármilyen rendellenességet, indokolatlan kellemetlenséget tapasztalnak, vagy kérdésük van a beruházással kapcsolatban, azt osszák meg velünk a címen!

Lipi László, projektvezető                     Dr. Kardos Károly, beruházási rektorhelyettes